Sósmogyoró

Néha markában tart a rémület,
s hiányzik az otthon,
pedig otthon vagyok.

Az ágyamban henteregve,
a paplanba csavarodom,
valamit örökké keresek,
talán kicsúszott a markomból
a jövőjelen.

Mindeközben jól az arcomba röhögnek,
a fotelből néző,
sósmogyorós ujjukat szopogató
tévé szereplők.

Én pedig csak fapofával bámulok,
talán bennük is valamit keresek,
Ott pedig valakinek éppen besúgják a szöveget…

Egyedül már nem félek…-
Döntöttem el  24 éves fejjel.

Ebben a korban
ez már nem túl menő dolog.
Inkább az ágyon fekve nézem 
a fényt a roló réseiben.

Sötét van.
Kikapcsoltam a rohadt tévét.

Azon merengek,
mennyire utálom a sósmogyorót.
Eteti magát, meg hogy olyan marad tőle a kezem…
de végül is mit számít ez?
Kit érdekel?!
Ez éppúgy hidegen hagy majd másokat,
mint az, ha tudnák,
hogy egyedül félek a sötétben,

hisz nincs ki ezen nevessen

2015. nyár