Valahogy lepergett rólunk,
Mint a tavaszi zápor
a kifeszített esernyő szövetén.
Hazaértem
s az előszoba padlójára helyeztem.
Még egyedül
néztem az ablakból,
Ahogy a szél belékarol a barackfába,
S talán magával is vinné
Ha az hagyná magát.
„Szomjas a reggel ha nem vagy itt
És szomjas a teám is a kávéd nélkül.” -
Jutott eszembe a gondolat,
de el is felejtettem rögtön,
túl közhelyes!
Az esernyőt délután szárazon
akasztottam fel a fogasra.
Arra gondoltam,
ha haza jössz
talán megkérdezem
melyik fiókba tehettük el,
honnan vehetném most elő,
tudod,
azt a régi szerelmet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése