már leslek az ablakból
a csipkefüggöny
repedéseiben pislogok
beintesz a túloldalról
eljátszom
mintha nem látnám
a találkozás örömét megtagadnám
tőled s magamtól
fátyoltakaróba rejtem
szellős szívemet
áthaladnál rajta
vagy megmaradsz
majd tudom
de most hogy itt vagy
kinek nézzelek
mikortól beengedtelek
a fénytől fulladok
csak egy kicsit még
tegyél úgy mintha volnál
a falon futó árnyékba
belegabalyodnál
emelj magadhoz sötéten
behúzott drapéria csöndben
2022.június.14.
szeretnék a Tiéd lenni
esténként a füledbe
súgni
Te vagy az akiért élni
jöttem
a Földre lehemperedtem
hogy a felhőkben
meglássam a pofid
borotvahabban
s ahogy sünhalképp
felfújod az arcod
mielőtt a pengét oda
tartod
kikuncoglak ahogy Te
engem
mikor a bajuszomat
tüntetem el csendben
pedig vannak lányok
kik titokban tartják
a szakállt s a bajszot
jajj csak meg ne tudják
hogy elkotyogtam sorsuk
még szerencse
hogy te engem így
szeretsz
s ha az öledbe hajtom a
fejem
nem lesed a bajuszom
olyankor
csak a mélység van
sötét tele
fénypontokkal
ott merülünk el ketten
a csillagporos kékben
2022.6.3.
éjjel van lefekszem
keresem önmagam
az ágyban
az utcáid járom
lehunyt szemmel is megtalálom
hol van az a régi emlék
amit ott temettem
el
egy elhagyott csarnok
a gyomok ölelésében
itt a csend
fátylat húzok a
város zajára
én is belebújok
akár a
menyecskeruhába
tenyerembe zárom a földet
ujjaim közül
felfakad az élet
otthon ki voltál
és én ki voltam
benned
dobozba zárlak
súlyod nem bírom
el
legyél te aki
elhagysz
felejtsd el hogy
létezem
s ha néhanap meglátogatlak
elképzelem
hogy még mindig ott
az ágyam
oda lefekszem
egy kopott szobában
keresem önmagam
az ágyban
tudom ez már nem te vagy
így alszom el
(2022. április 5.)
elvadult erdejeink mélyén
kerestük az ösvényt amikor találkoztunk
akkoriban hűvös volt minden hajnal
a magánytól fáztam
aztán jöttél és tüzet raktál
megfogtad a kezem
azóta melegszünk a narancssárga parázs fényben
kezem még ma is ott pihen
a tenyeredben
(2019. április)
